Suhajda Szilárd - Napló – 2017. május 3.

Mindenféle színes vonalak kunkorodnak előttem, szinte belekáprázik a szemem: zöld, sárga és piros, kék; aztán megannyi oszlop és sor, számok kuszasága – hunyorogva elemzem az időjárás előrejelzésünket. Serkenő bajszom alatt mosolygok: közeledik a megfelelő ablak – itt az ideje az újabb akklimatizációs körnek! Végre! Persze nem tagadom: izgulok, félek is talán – célunk az Everest és Lhotse közötti Déli-nyereg, ami immár 8000 méter! Átlépjük a bűvös határt, és ami igazán különlegessé teszi tervünket és ezt a kört, hogy ott akarunk éjszakázni! Ez a terv: egy éjszaka nyolcezer fölött…

 

 

A minap fogtam magam, s egy intenzív túra keretében átmozgattam izmaim. Reggeli után egy órával már Gorak Shep-ben voltam, újabb óra múlva pedig a Kala Patthar csúcsán: befészkeltem magam a csúcstömböt borító imazászlók takarásában talált kőfülkébe és hosszú időn keresztül el sem mozdultam. Csak bámultam megigézve a völgy túloldalán emelkedő Nuptsét, az Everest nyugati vállát és magát a Csomolungma főcsúcsát, mely innen oly szépen és markánsan látszik: irtózatos látvány, ahogy széthasítja a felhőket! Az alaptáborból takarásban van, még a Hallgatás-völgyéből sem így látjuk, mint innen! Fekete falai élesen törnek az égbe és a látvány aligha hagy kétséget az emberben: nincsen Nála hatalmasabb! Meghajolok, behódolok, s csak óvakodva emelem tekintetem újra a magasba: két-három hét a világ! Hiszen már május van – hamarosan minden eldől! Hamarosan megmérettetünk!

 

Kalandos gondolataim közben apró madarak szállnak körém: egy-egy szem mandulát szétmorzsolok nekik a kövön, had csatlakozzanak ebédemhez. Szinte a tenyeremből esznek… Kalifa magvak és BioTechUSA szeletek jelentik most gyors lakomám, mielőtt újra alászállnék a sziklatengerbe: élvezem, hogy akklimatizálódva vagyok! A többi túrázóhoz képest szaladok, mint a szél – végig a gerincen, aztán lefelé úgy döntök, felfedezőútra indulok és járatlan utakon, toronyiránt haladok vissza az alaptábor felé! Lokit bakancsom minden éles s lapos formán magabiztosan tapad – szökdécselek, mint egy zerge! Elveszek a kővilágban! Önfeledt rohanás! Fölöttem égig érő csúcsok, kósza felhők, langyos fuvallatok, napfény, közel és távol sehol egy lélek: majd a suhanás közepette hirtelen eszembe jut – Dávid is lassacskán úton visszafelé, Edina pedig vár minket az alaptáborban! Nem vagyunk egyedül – együtt, egy csapat vagyunk! És hamarosan újra indulunk: vár minket a Hegy! Világunk, az Everest! Még látom Őt… Most még innen, messziről, de hamarosan újra odafent leszünk – oly közel, és oly távol! Tér és idő valótlannak tűnik. Megrázom magam. Víztartályomból nagy kortyokat szívok. Már közel az ösvény…